Hétfőn a Good CSR elnevezésű program keretében egy háromtagú zsűri a Pannonnak ítélte a vállalatok és civil szervezetek közötti legjobb stratégiai párbeszédért járó díjat. A Good CSR azt a rendkívül érdekes célt tűzte ki, hogy elterjessze a nem pénzügyi (GRI elvek alapján történő) beszámolókészítés gyakorlatát Magyarországon és a közép-kelet-európai térségben, előmozdítva ezáltal a felelősségteljesebb üzleti működést.
A Pannon 2008-ban, a Good CSR révén került először kapcsolatba a GRI irányelvekkel. Akkor ugyanezen zsűri jóvoltából a legjobb CSR irányítás díját nyertük el. A zsűri a programhoz készült rövid, pár oldalas, később könyvformában is megjelentetett beszámoló alapján hoz döntést.
Természetesen vállalatunk nem a beszámolókészítés során találkozott először a CSR-ral – vagy ahogy mi és a nemzetközi üzleti világ nevezi, a vállalati felelősségvállalással (Corporate Responsibility – CR). A CR mára már mélyen gyökerezik vállalatunk kultúrájában, de nem minden területen van azonos módon jelen. E szempontból fejlődő tendencia jellemzi vállalatunkat, amely véleményem szerint beszámolási gyakorlatunkban is megmutatkozik: 2009-ben kiadtuk első átfogó fenntarthatósági jelentésünket, amely a tavalyinál magasabb szintű GRI-megfelelést mutat. A jelentés lehetővé tette annak elemzését, hogy a CR valójában mennyire van jelen a Pannon napi szintű működésében, és a fejlődésre szoruló területek azonosítását is segíti (pl. az érintettekkel folytatott párbeszéd, nagyobb hangsúly a zöld beszerzésekre). Emellett pedig remek áttekintést nyújt a Pannon tevékenységéről és az általa képviselt értékekről. A jelentés a Pannon honlapján, a http://www.pannon.hu/pannon/vallalati_felelossegvallalas/vallalati_jelentes/ címen érhető el.
Mindenkinek, akit érdekel a megvásárolt termékek és szolgáltatások mögöttes tartalma, ajánlom a Pannon, illetve más vállalatok beszámolóinak átböngészését. Hiszen annak, aki épp csak a jéghegy csúcsát látja, pont az olvasott részletek nyújthatnak segítséget az objektív tájékoztatáson alapuló döntés meghozatalában.
